Amerika (is) aggódik

Megjelent a 2011. július 03.-i lapszámban

Bármennyire ügyes volt is az Orbán-kormány a Clinton-látogatáson biztosra vehető kínos washingtoni üzenetek kiegyensúlyozásában az amerikai jobboldalnak kedves Reagan-szoborral, s az avatásakor szintén megjósolhatóan a hajdani korifeusoktól besöpört dicséretekkel, a mai külügyminisztertől kapott komoly figyelmeztetést legfeljebb – hű médiája segítségével – a saját tábora elől rejthette el (úgy-ahogy).

Ezt csak elhallgatni lehetett, elkerülni semmiképpen sem. Már a Budapestre tartó gépen elhangzott háttértájékoztatón, hogy a State Department főnöke, s akként persze a Fehér Ház is „aggódik” mindama magyarországi fejlemények miatt, amelyeket az elmúlt hónapok amerikai és európai mérvadó sajtója a demokráciát fenyegetőként tálalt. S hogy ezekről a külügyminiszter „egészen világosan fog beszélni Budapesten.

Meg is tette. Amint hazája budapesti követségi alkalmazottaihoz szólva mondta, ironikusan utalva a diplomácia virágnyelvére, „nagyon nyílt, őszinte” beszélgetést folytatott Orbánnal, az „összes kényes kérdésről”, ami lefordítva annyit tesz: kerek perec megmondta Amerika lesújtó véleményét. A diplomácia nyelvén értőknek fel is tűnhetett, hogy a magyar miniszterelnök még csak nem is utalt ezekre a „szenzitív” témákra, utóvégre Clinton jelenlétében kockázatos lett volna előadni azt, amiről az egykori Orbán örökbecsűen kijelentette, hogy „hazudik a kormány”.

Kódfejtésre azonban nincs is igazán szükség, Clinton nyilvános utalásai alapján sejthetjük, milyen is volt ez az „őszinte eszmecsere”. Az ellenzéket rutinszerűen lehazaárulózók, de minimum idegenszívűeknek minősítők nyilván nem ujjongtak ama példabeszéden, hogy a Tom Lantos Intézet névadója azt tartotta, új hazája politikusai párthovatartozástól függetlenül „egy oldalon, a szabadság, a demokrácia oldalán állnak”. Még kevésbé örülhettek annak a clintoni óva intésnek, hogy „nem engedhetjük sehol egyetlen demokrácia visszacsúszását” (mármint a megelőző viszonyokhoz). A tét túl nagy – figyelmeztetett az amerikai külügyminiszter, téve egy megrovó utalást azokra az országokra, amelyek a nemzetgazdaság növekedésének elsőbbségét hirdetik a szabadsággal és emberi jogokkal szemben, s akkor még jó, ha csupán az egy héttel korábbi (a nekibuzdult orbáni retorikában szintén szövetségesi rangra emelt) budapesti vendégre gondolt. S ugyan mire gondolhatott, amikor a jog uralmának fontosságát ecsetelte, hangsúlyozottan kerülendőnek nevezve „a politikai bosszút vagy pártos beavatkozást” az igazságszolgáltatás menetébe. S hogy nemcsak a fékek és ellensúlyok klasszikus demokratikus elvének érvényesülését kérte számon, hanem többször is nyomatékkal az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzését. Húsz éve idősebbik Bush elnök „bimbózó demokráciának” nevezett minket, most Obama elnök külügyminisztere e rózsaszál elhervadásától próbálta óvni hazánkat. Tudatva, hogy az a tét nem csak nekünk, hanem Amerikának is „túl nagy”. Vagyis a demokráciáért aggódóknak is vannak, nem is akármilyen, szövetségesei.