A félszemű királysága

Sitkei Levente

2011. augusztus 15

Hol van Muhammad Alihoz képest Vlagyimir Klicsko? Persze, mindketten nehézsúlyú ökölvívó világbajnokok voltak, de mégsem lehet egy napon emlegetni őket. A sportújságírók csak a fejüket fogják, ha összehasonlítják az akkori bokszolókat a maiakkal. Ordító a különbség, s nem csak körükben.

A nehézsúlyú ökölvívók krízisénél talán egy kicsit aggasztóbb, hogy az amerikai politikusok körében is eltűntek a korszakos egyéniségek. Iowában most nyert meg egy erőfelmérő szavazást a Teadélután nevű szervezet egyik képviselője, Michele Bachmann, maga mögé utasítva Tom Pawlentyt, Ron Pault és Herman Caint is. Az neveket látva még Horn Gábor is csettintene, mondván, azért ez a csapat így, együtt elég kemény. Hol van Nixon vagy Reagan, hová tűnt az idősebb Bushnál megismert karizma? A kilenc republikánus jelöltaspiráns közül egy fog nyerni, és áll majd szemben Barack Obamával. Ő az, aki minden botlása és félresikerült reformja ellenére még mindig jelentősebb politikus, mint az egész republikánus társaság együttvéve.

Ezzel együtt mégis úgy tűnik, hogy Obama csak egy ciklust fog tölteni a Fehér Házban. Az elnök olyan kutyaszorítóban van, hogy abból nagyon nehezen fog kikeveredni. Legfontosabb művét, az egészségügyi reformot állandó viták övezik, s nagyon úgy tűnik a bírósági állásfoglalásokból, hogy az ügy nem fog nyugvópontra kerülni a kampányidőszakig. A reform ideális kampánytéma, s újra meg újra elmondhatják a republikánus képviselők a múltból örökölt szlogent: A szocializmus nem jó Amerikának! Michele Bachmann is elmondta már párszor, azzal együtt, hogy aggódik Obama tervei miatt, mert tart tőle, hogy az elnök Amerika-ellenes. Rengeteg adok-kapok lesz még addig, amíg új elnököt választanak az Egyesült Államokban, a jelöltaspiránsok kígyót-békát kiáltoznak majd egymásra (miközben egy pártot erősítenek, de ez amolyan amerikai sajátosság), de cseppet sem lehet meglepődni majd azon, ha tényleg a Teadélután jelöltje nyeri meg a versenyt. Egyszerűen azért, mert jókor van jó helyen, nem texasi (mint Bush volt), a gyengébb nemet képviseli, újjászületett keresztény, nagyon harsány, s Obama egyre kevésbé képes azt a dinamizmust felmutatni, amely 2008-ban jellemezte.

Nagyon rosszul sikerült a hitelplafon megemelését is kezelni, az egész világ számolta a napokat, mikor csődöl be az Egyesült Államok. Persze nem történt semmi, és nem azért, mert az utolsó pillanatban megegyeztek a pártok, hanem mert Amerika viszonylag erősen össze van rakva, nem esik szét csak úgy. Mégis erről cikkezett mindenki, a republikánusok pedig rámutattak, bizony, Obama képtelen kezelni ezt a helyzetet, lám, olyan ez a terület is, mint az egészségügy. Pedig nem az elnök hibája mindez, akkor már sokkal inkább a texasi elődre érdemes mutogatni, az ő idején veszítette el Amerika addigi imázsát, s lett megalomán birodalommá a kedves és gazdag nagybácsi helyett. Mostanra ott tartunk, hogy a világ tényleg elképzelhetőnek tartja az amerikai összeomlást. A bizalom pedig nagyon értékes jószág, az AAA osztályzat elvesztése sokkal súlyosabb, mint egy pillanatnyi megingás. Még mindig bízik a piac, a politikai partnerek és a nemzetközi terrorcsoportok Amerikában, csak már nem annyira, mint eddig.

Ha pedig ennél is rosszabbra fordul a helyzet, a válság térdre kényszeríti a nagyhatalmat, Armageddon hegye előtt pedig készülődni kezdenek a csapatok, akkor Michele Bachmann megmenti a helyzetet. Hiába, vakok között félszemű a király.